A megvalósult ökohajó
A fűtési rendszer hőszivattyús megoldással üzemel. A szükséges hőmennyiséget a Duna vizéből nyerjük ki, aminek hőcserélőn keresztül leadott energiáját hasznosítjuk. Maga a fűtési rendszer falfűtéses illetve fan-coil -os megoldással valósul meg, a falelemekben tehát a Duna vizéből kinyert hőmennyiséggel felmelegített közeg kering, illetve sugározza a hőt. A nyári időszakban az irodák hűtése, szintén ezzel a módszerrel történik, vagyis a hűvös Duna víz hűti közvetetten a falakat.
A hajó melegvíz-szükségletét napkollektorok segítségével oldjuk meg, melyeket a hajó tetején helyezünk el. A kollektorok által termelt hőmennyiség a HMV tartályt melegíti fel, a kiépítés pedig átjárhatóságot biztosít a fűtési rendszerbe, így fűtés- rásegítő szerepe is van.
A fűtésrásegítésben játszanak szerepet a hajó elején, illetve hátulján, a felső teraszokon megépítt télikertek, melyek hőcsapdaként funkcionálnak és az átmeneti időszakokban (tavasz, ősz), illetve télen, a főfedélzeti irodákba történő hőbefúvással melegítik a levegőt.
A hűtési rendszer rásegítője a (Duna vízzel hűtött) hajó gyomrából csöveken keresztül befúvott hideg levegő, amely a felső irodák hűtését segíti elő.
 
 
 
© 2009, Kláris Kft.